Blogolj!

André nővér Európa legidősebb lakosa

Február 11-én ünnepelte a francia André szerzetesnővér 116. születésnapját, aki 1904-ben Avignon közelében, Alès kisvárosában született. Ezzel ő Európa legidősebb és a világ második legkorosabb lakosa.
Anré nővér egy éves korában elveszítette ikertestvérét. Szülei nem voltak vallásosak, meg sem keresztelték, 12 évesen Marseille-be került dajkaként. 1920-ban a híres Peugeot családnál dolgozott nevelőlányként Versailles-ban. Nem sokkal később Párizsba került, ahol megtalálta hitét és megkeresztelkedett, valamint elsőáldozó lett. Majd 20 évvel később, 1944-ben kezdte meg a Filles de la Charité közösség noviciátusát.

Huszonnyolc éven keresztül negyven árvának lett a gondozója rendjének Vichy-ben található egyik kórházában. 1963-tól aztán éjszakás nővérként folytatta szolgálatát La Baume-d’Hostun-ban, ahonnan 75 éves korában került idősek otthonába.

Félelmetes még belegondolni is, hogy miket élhetett át az idős nővér, hiszen 10 éves volt, amikor kirobbant az első világháború és már 35, amikor elkezdődött a második. Az ezredfordulót pedig 96 esztendősként élte meg.


Címkék: apáca
https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/90401/pics/lead_800x600.jpg
apáca
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?