Blogolj!

Pamela Anderson 12 napos házassága

Ragnar Volarus

Véget ért, mielőtt elkezdődött volna? Pedig a Baywatch sztárja nem először futott neki, de ez az ötödik, rekordgyorsasággal ért véget.

Január 21-én tette közhírré az egykori Playboy nyuszi, hogy titokban férjhez ment Jon Peters filmmogulhoz. A pár mindkét tagjának ez volt az ötödik házassága, ami összesen 12 napig tartott. A színésznő a Hollywood Reporterhez eljuttatott nyilatkozatában megerősítette, hogy már nincsenek együtt, pontosabban inkább külön gondolkodnak azon, hogy ez most jó ötlet volt-e.

Nagyon hálásak lennénk a támogatásért, ugyanis most egymástól külön szeretnénk átértékelni, hogy mit szeretnénk az élettől és egymástól. Az élet egy utazás, a szerelem pedig egy folyamat. Az az igazság, hogy közösen úgy döntöttünk, elhalasztjuk a házassági anyakönyvi kivonatunk érvényesítését

– írta közleményében Anderson. Peters nem kommentálta a dolgot.

Azt persze tudjuk, hogy vénségére az ember nem szokott "megokosodni", de ez kiemelkedően hülye húzás volt mindkettejüktől. Persze ez közel sem világcsúcs. Azt egy kuvaiti házaspár tartja. Ők három perccel a boldogító igen után vetettek véget a házasságnak. 

Még a házasságkötésre használt bíróság épületéből sem jutottak ki, amikor a nő már vissza is tért a bíróhoz, hogy vessen véget a frigynek. A beszámolók szerint a nő azután döntött így, hogy amikor kifelé menet véletlenül megbotlott, a férje, ahelyett, hogy felsegítette volna, inkább csak lehülyézte a botlás miatt. A feleség ezen annyira felháborodott, hogy rögtön vissza is ment a házasságkötést intéző bíróhoz, követelve, hogy azonnal szüntesse meg a házasságot, amit a bíró végül meg is tett.

https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/89868/pics/lead_800x600.jpeg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?