Blogolj!

A testtömeg-index helyett a testzsír-index mutatja helyesen a cukorbetegség kockázatát

A kutatáshoz 10 ezer 251 felnőtt adatait elemezték. Az adatok egy cukorbetegséggel, valamint szív- és érrendszeri betegséggel kapcsolatban készült amerikai kutatásból származtak.

A szívbetegségek a vezető halálokok közé tartoznak világszerte, és ebben az elhízás az egyik legnagyobb kockázati tényező. Miközben a testtömeg-indexet (BMI) használják általánosan az elhízás mérésére, a közelmúltban kiderült, hogy az nem mutat helyes értéket, mivel nem tesz különbséget az izomtömeg és a zsírtömeg között. Pedig amikor az elhízással kapcsolatos eseteket vizsgálják, rendkívül fontos az elhízottság pontos megállapítása

- ismertették a kutatást.  

A Kanadai Orvosi Szövetség folyóiratában publikált tanulmány szerint a résztvevők átlagéletkora csaknem 63 év volt és 62 százalékuk férfi volt. A kutatók megállapították, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő és magasabb testzsír-indexű résztvevők esetében nagyobb volt a kockázata a komoly szív- és érrendszeri problémáknak, mint az alacsonyabb testzsír-indexűeknél.

A korábbi kutatásokkal ellentétben a kis testtömeg szívproblémáktól védő szerepét nem figyelték meg a 2-es típusú cukorbetegséggel rendelkező kutatási populációban.

A tanulmány társszerzője, Hu Hszi-csün, a kínai Közép Déli Egyetem Szívgyógyászati és Sürgősségi Tanszékének tudósa elmondta, hogy az alacsony testtömeg-index védő szerepét csak a 16,7 kg/m2 testtömeg-indexű résztvevők esetében tudták kimutatni.

A 2-es típusú diabétesz megnövekedett kockázata a kisebb BMI-vel rendelkező  betegekben az alacsony testtömeg káros hatásának tulajdonítható, amely felülírja az alacsonyabb zsírtartalom pozitív hatását

- fűzte hozzá.

Címkék: egészség
https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/83898/pics/lead_800x600.jpg
egészség
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?