Blogolj!

Megtalálták a Brit-szigeteket érő eddigi legnagyobb meteorbecsapódás kráterét

A hatalmas kráter Skócia és a Külső-Hebridák szigetei között, a tenger fenekén találták meg.

A Skócia északnyugati részén fekvő Ullapool közelében köveket vizsgáltak meg, amelyek elárulták, hogy egy nagyjából 1600 méteres átmérőjű objektum zuhant a Minch-tengerszorosba, Lochinver településtől nagyjából 10 kilométerre nyugatra.

Az óránként 61 ezer kilométeres sebességű becsapódás, amely 19 kilométer széles krátert vágott a talajba, 1,2 milliárd évvel ezelőtt történt, amikor az élet leginkább az óceánokban létezett és még a növények sem vertek gyökeret a szárazföldön.

A kráter ma 200 méterrel a víz alatt fekszik és üledék borítja.

Az első jeleket egyébként egy több mint tíz évvel ezelőtti geológiai terepmunka idején találták meg a Skót-felföldön. A túra utolsó napján megálltak egy Stoer nevű kis faluban, hogy egy szokatlan kőformációt megvizsgáljanak.

Korábban úgy vélték, a feltűnő vörös homokkő vulkáni eredetű, ám észrevették, hogy a kő "furcsa zöld buborékai" egy becsapódási kráterre emlékeztetnek, amelyikbe a bajorországi Nördlingen város is épült. A mintákat elvitték Oxfordba, ahol bizonyítékot találtak egy aszteroida hajdani becsapódására: a kvarckristályokat az ütközés ereje deformálta.

A vizsgálat során sok platinát és palládiumot is kimutattak a mintában, amelyek a meteoritokra jellemzőek. Ezután a szakértők a kráter nyomába indultak, és három egymástól független technológia segítségével határozták meg a helyét. További kutatásokkal talán sikerül visszavezetni az objektumot a Nap körül ma is keringő aszteroidák valamelyik családjáig.

https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/74535/pics/lead_800x600.jpg
színes világ,Tudtad-e?
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?