Blogolj!

Kepler leleplezte a titkok titkát, ekkor teremtette meg Isten a világot

Dorogi László

Hosszú-hosszú évek óta zajlanak különböző tudományos és teológiai viták arról, mikor teremtette meg az Isten az embert és a ma ismert univerzumunkat. Persze, ahány vallás, annyi különféle magyarázat létezik, de egyes nézetek szerint egészen pontosan meg lehet határozni a Teremtés pillanatát.

Tudományos körökben elfogadott tény, hogy a közel 14 milliárd évvel ezelőtt végbemenő ősrobbanást tekintik az univerzum keletkezésének kezdetének, a Föld korát pedig nagyjából 4,5-4,6 milliárd évre becsülik a tudósok. A különböző korokban persze más és más időpontot jelöltek meg a különböző kultúrák az emberiség kezdetének, az ókori görögök az első ókori olimpiát, az egyiptomiak az első fáraó uralkodását, a rómaiak pedig a város alapításának évét tekintették az origónak.

Ezzel csak annyi a probléma, hogy minden időszámítás kezdetekor már éltek emberek a Földön, ezek tehát nem lehetnek a valódi Teremtés pillanatai. De akkor mikor teremtette az Isten a világot? Nos, az egyik legjelentősebb, a Biblia alapján kiszámolt teremtési időpontot James Usher határozta meg először 1642-ben, ő Krisztus születése előtt 4004. október 23-án, reggel 9 órára tette, ami nem meglepő módon egy hétfő volt.

Később, Johannes Keplert, az ismert német csillagászt sem hagyta nyugodni a kérdés, így ő is megpróbálkozott meghatározni a teremtés időpontját. Kepler számításai szerint ez pontosan Krisztus előtt 4977. április 27-én délelőtt 11 órára esett. A német tudós a Bibliát hívta segítségül a számítás elvégzéséhez, ezt vetette össze a Naprendszer modelljével és bumm, így lett a Föld és az ember. Azt persze sosem fogjuk megtudni, hogy tényleg ott és akkor jött-e létre az univerzum, de legalább kaptunk egy újabb komoly állítást, amin lehet vitatkozni.

Címkék: Tudtad-e?
https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/72046/pics/lead_800x600.jpg
Tudtad-e?
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?