hirdetés
Blogolj!

Mesterséges meteorzápor Japánban

A japánok megint valami elképesztő dologgal álltak elő. Most a világon elsőként mesterséges meteorzáport hoznak létre tudományos és szórakoztató célból.

Egy japán űrvállalat egy apró műhold segítségével fogja előidézni az elsősorban szórakoztató célú látványos égi jelenséget. A tervek szerint január 17-én indítják útnak a 60 centiméter széles, 80 centiméter magas és csaknem 65 kilogrammos műholdat, ami 400 fémgolyócskával a fedélzetén indul útnak, amelyiket majd 400 kilométeres magasságban fog kiengedni. A mindössze egy centiméter átmérőjű golyók teljesen el fognak égni a légkörben, olyan látványt nyújtva, mintha meteoreső hullana a Földre. A műhold fedélzetén három szenzor fog gondoskodni arról, hogy a fémgolyók a megfelelő irányba hulljanak.

Az égi jelenséget Hirosima prefektúra part menti régiójában, a Szeto-beltenger mentén, egy 200 kilométeres körzetben lehet majd megcsodálni 2020 tavaszán. A cég reményei szerint az általuk generált csillaghullás segíteni fogja a meteorok és meteoritok vizsgálatára irányuló kutatásokat és egyszersmind örömteli pillanatokat szerez az embereknek.

A vállalat szerint a műhold nagyjából két évig marad az űrben.

https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/66350/pics/lead_800x600.jpg
színes világ,Tudtad-e?
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?