hirdetés
Blogolj!

Szoptató pókfajt fedeztek fel

A Science című folyóiratban közzétett tanulmányból kiderült, hogy egy csemetéit anyatejjel tápláló pókot figyeltek meg kínai tudósok, akik szerint a pók teje négyszer több fehérjét tartalmaz, mint a tehéntej.

Az anyatej termelésről eddig úgy tartották, hogy az kizárólag az emlősök jellegzetessége. A kínai tudósok által vizsgált ugrópók faj (Toxeus magnus) egy tejszerű anyaggal táplálta kicsinyeit és egészen addig gondoskodott róluk ily módon, amíg azok felnőttek.

Az állatvilágban ismert a szoptatással való táplálás, galambok és flamingók termelnek úgynevezett begytejet, amellyel fiókáikat táplálják. Ám a pókoknál megfigyelt anyai gondoskodás intenzitása és hosszú időtartam igen szokatlan a szakemberek szerint.

Toxeus magnus

A kínai kutatók Thaiföldön őshonos, külsőre hangyákra hasonlító ugrópókoknál figyelték meg a jelenséget. A fészkükben kikelt kicsinyeket az anyapókok teljességgel az általuk termelt póktejjel táplálták. A kutatók megfigyelték, hogy a kicsik először a fészek felületén talált tejcseppekből isznak, majd ezután kezdenek el szopni az anya tojásrakó nyílásából.

Csüan Kuj-csan, a tanulmány egyik szerzője szerint a póktej folyékony tojás lehet, amely az szülőcsatornából idő előtt kikerül. Az anyapók mintegy 40 napig gondozza és táplálja utódát, még az után is, hogy az képes ellátni önmagát, egészen szinte az ivarérettségit.

A kutatók megfigyelték, hogy amikor az anya szülőcsatornáit befestették, elvágva ezzel a tej forrását, a 20 naposnál fiatalabb kicsinyek mind elpusztultak. Amikor az anyát kivették a fészekből, az idősebb pókok lassabban növekedtek, és hamarabb elhagyták a fészket, majd még az ivarérettség elérése előtt elpusztultak - derült ki a kínai tudományos akadémia jünnani részlege tudósainak kutatásából.

(Fotó: nytimes.com)

https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/65115/pics/lead_800x600.jpg
pók,színes világ,Tudtad-e?
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?