Blogolj!

A kapitány lehúzta a vécét, elsüllyedt a tengeralattjáró

Ragnar Volarus

A második világháborúban mindenki rettegett a német tengeralattjáróktól. Kicsit még a németek is. Viszont az tagadhatatlan, hogy rengeteg történet szól ezekről a szörnyetegekről, regények és filmek készültek a tetteikről és rémtetteikről. Ráadásul ha számba vesszük, hogy akkoriban még nem voltak adottak a mai technikai feltételek, igazi mérnöki- és műszaki csodaként tekinthetünk rájuk. A csúcstechnikával való kísérletezés viszont mindig kockázatos, veszélyekkel jár, hiszen nem minden ötlet telitalálat. Sőt! Ennek igazi iskolapéldája az U-1206-os sorszámú tengeralattjáró története.

Az U-1206-os a VIIC tengeralattjáró-osztályba tartozott, amely az egyik legmodernebb és legrettegettebb típusa volt a német flottának. 1944. márciusában állt szolgálatba, ám első éles bevetésére csak 1945. márciusában került sor, amikor már nem a németek kezében voltak a nyerő lapok a háború végkimenetelét illetően. Az U-1206 járőrfeladatokat látott el az Északi-tengeren, és a 67 méter hosszú, 800 tonnás, halálos torpedókkal felszerelt szörnyeteggel nem szívesen futottak össze az ellenfelek.

Nos, ennek a hajónak egyik műszaki különlegessége a vécé volt. Akkoriban a tengeralattjárók a szennyvizet és a vécébe kerülő dolgokat egy tartályba gyűjtötték, amit mikor alkalom nyílt rá, a felszínre emelkedve a tengerbe ürítettek. A német mérnökök viszont gondoltak egy merészet, gondolták megspórolják a tartályt, ezzel rengeteg felesleges súlytól megszabadítva a hajót, ami így mozgékonyabb lehet és a helyét ki lehet használni másra.

A feladat tehát az volt, hogy a szennyvizet egyenesen a tengerbe lehessen továbbítani. Ez ugye mélyen a felszín alatt nem is olyan egyszerű, elvégre ajtót és ablakot sem rakunk tengeralattjáróra. A toalett esetében is komoly megoldásra volt szükség, hiszen a víz nyomása egyszerűen visszanyomja a csövön azt, amit épp le akarunk húzni. A problémát szelepek és nyomáskiegyenlítő zsilipek összetett  és bonyolult rendszerével hidalták át, aminek a végén sűrített levegő lökte ki a hulladékot a vízbe, mint egy torpedót. Persze nem is volt mindegy milyen sorrendben nyitják és zárják ezeket a szelepeket, ezért minden ilyen tengeralattjáró legénységéből egy embert külön ki kellett képezni erre a műveletre a biztonságos ürítéshez. 

Karl-Adolf Schlitt

1945. április 14-én az U-1206 már nyolcadik napja járőrözött az Északi-tengeren, a skót partok mentén, 60-70 méteres mélységben, amikor a mindössze 27 éves kapitányt, Karl-Adolf Schlittet szólította a természet. Ő pedig mi sem természetesebb, elvonult a titokszobába. Miután elvégezte a dolgát, úgy döntött, nem lehet olyan bonyolult a vécé lehúzása, megpróbálja ő maga. Elvégre ő a kapitány, vagy mifene! Mint később kiderült, ez végzetes hibának bizonyult.

Merthogy maga a vécémérnök sem tudta visszacsinálni a rossz ütemben nyitott és zárt szelepek okozta gondot. A víznyomás tette a dolgát, és tetemes mennyiségű tengervíz kíséretében visszatolta a vécébe azt, ami néhány perce még a kapitány birtokában volt. A helység értelemszerűen gyorsan megtelt, a beömlő víz pedig utat talált magának, amerre tudott. Viszont a mérnökök a hajó tervezésénél nem számoltak Karl-Adolf Schlitt kapitánnyal, és a vécé alatt éppen a hajó elektromos központja volt, óriási teljesítményű akkumulátorokkal. Ezek pedig a beömlő tengervíz hatására mérgező klórgázt kezdtek termelni. 

A kapitány mentve a legénységet, elrendelte, hogy emelkedjenek a felszín közelébe szellőztetéshez. Csakhogy balszerencséjükre egy arra haladó brit járőr nyomban kiszúrta őket és lebombázta a tengeralattjárót. A legénység elhagyta a süllyedő hajót, a többségük- 46 katona - el is érte a partot, ahol hadifogságba estek. Négyen viszont megfulladtak.

A kapitány is megúszta, és mivel pár hét múlva véget ér a háború, hamarosan haza is térhetett. 91 éves korában halt meg, 2009-ben. Már sajnos nem élhette meg, amikor 2012-ben egy búvárcsoport megtalálta a hajó roncsait az Északi-tenger fenekén.

Címkék: Tudtad-e?
https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/65001/pics/lead_800x600.jpg
Tudtad-e?
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?