Blogolj!

Elhunyt a világ legidősebb apácája

Száztíz éves korában Krakkóban elhunyt a világ legidősebb apácája, aki segített zsidók mentésében a vészkorszak idején - derült ki a krakkói főegyházmegye közléséből.

Cecylia Maria Roszak domonkos rendi nővér, aki március 25-én ünnepelte a 110. születésnapját, 2009-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől.

Cecylia nővér 1908-ban született a Nagy-lengyelországi vajdaságban, 1929-ben lépett be a krakkói Na Grodku kolostorba, ahol öt évvel később örökfogadalmat tett.

1938-ban az akkor Lengyelországhoz tartozó, mai litván fővárosba, Vilniusba küldték, ahol részt vett egy kolostor alapításában, amelyben a többi apácával együtt zsidókat - közöttük több ismert ellenállót - rejtegettek a náci megszállás idején.

Előbb a közösség orgonistája, kántora volt, majd több alkalommal is a kolostor főnöknőjévé választottákNéhány éve, jóval a 100. születésnapja után azt mondta nővértársainak, hogy "az élet szép, csak túl rövid".

(Borító: deon.pl, Fotó: MTI)

Címkék: apáca, gyász
https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/64631/pics/lead_800x600.jpg
apáca,gyász
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?