Blogolj!

Az önvezető autókban többet fogunk szexelni

Egy új tanulmány szerint az önvezető autók elterjedésével megnő majd az autós szex gyakorisága, ami még a prostitúciónak is egy újfajta terepet fog biztosítani.

Nem túl meglepő az a megállapítás, hogy az önvezető autók elterjedése alapjaiban fogja megváltoztatni az utazási szokásainkat, amit a tudósok most górcső alá is vettek. Az Annals of Tourism Reserach nevű tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint, miután nem kell majd az utat figyelni vezetés közben egyre népszerűbb lesz a kocsiban való evés, alvás na meg persze a szex is

Scott Cohen, a már említett tanulmány vezető szerzője és a brit Surrey egyetem (naná, hogy egy brit tudós) turizmusmenedzsment tanszékének vezetőhelyettese szerint az önvezető autók a városi turizmusra több szempontból is nagy hatással lesznek. Ugyanis az önvezető autókban az emberek nyugodtan tudnak majd enni és aludni, ennek pedig nagy hatása lesz az útmenti hotelek és gyorséttermek forgalmára is.

És miután lényegében egy guruló hálószobát kapunk az önvezető járművek elterjedésével a változások különösen a városok vöröslámpás negyedeinek működésére lesz majd nagy hatással, így pedig a prostitúció is jelentős mértékben tevődhet át négykerekű helyszínekre. Na, de persze nemcsak az iparágnak hozhat megújulást ez az új rendszert, hanem a párok hétköznapjaiba is, hiszen az amerikaiaknak már most is a 60 százaléka azt vallja, hogy volt már része autósszexben, most akkor képzeljünk el egy többórás utazást, ahol az út helyet csak egymással kell foglalkozniuk az utasoknak. 

via GIPHY

Most persze mindenki arra gondol, hogy az oké, hogy nem kell az útra figyelni, de attól még nem éppen egy kényelmes hálószoba képe az, ami elsőre beugrik az autókról. Jelenleg még nem is, de ha már valóban mindennapossá válnak az önjáró négykerekűk, akkor már a kényelem kerül előtérbe, így az autók belső kialakítása ennek megfelelően fog változni, így megjelennek majd a masszázsfotelek és az ágyak is. 

1
https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/64010/pics/lead_800x600.jpg
önvezető autó,szex,színes világ,Tudtad-e?
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-11-17 08:35:05
Megáll az a csepp eszem is.
Most tényleg, az önjáró autók teljes problémakörének az egyetlen, és legfontosabb eleme, hogy ki, mikor, kivel és hányszor szexel majd a járműben ?!
Biztos, hogy teljesen kerek itt valaki ?!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?