Blogolj!

Tudtad-e, hogy már mesterséges intelligencia is tud festményeket készíteni?

Pár perc alatt kelt el több mint négyszázezer dollárért az a festmény, amit nem élő ember, hanem egy mesterséges intelligencia készített.

A Christie’s aukciósház New York-i árverésén ez volt az első mesterséges intelligencia (MI) által készített műalkotás. A kép a 17-18. század stílusát követi és egy képzeletbeli férfit ábrázol, amit egy algoritmus segítéségével hozott létre Hugo Caselles-Dupre, Gauthier Vernier és Pierre Fautrell.

Az algoritmus tizenötezer portrét tanulmányozott, ami alapján létrehozta a képzeletbeli Edmond de Belamy-ról készült alkotását. Ahogy látni is, nem teljesen tökéletes a végeredmény, kissé el van mosódva, de tovább fejlesztik majd a rendszert.

Néhány művészben ellenérzéseket vált ki az efféle alkotás, ugyanis kétlik, hogy a gépek valóban képesek lennének igazi műalkotások létrehozására.

„Egy festmény mögött mindig érzelem van, legyen az düh, sóvárgás, vágyakozás. A mesterséges intelligenciában pedig benne van a mesterséges, és ezzel meg is válaszoltuk a kérdést”

 – hangoztatta Robert Prestigiacomo festő.

https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/63509/pics/lead_800x600.jpg
színes világ,Tudtad-e?
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?