Blogolj!

Egy fogorvos találta ki a vattacukrot

Ragnar Volarus

Talán elfogytak a betegei, és így biztosított magának utánpótlást? Ki tudja? Mindenesetre a fogorvos William Morrison elméletileg szakmája okán a lyukas fogak ellensége, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy az édességgyártó John C. Whartonnal összefogva feltalálja a fogak gyilkosát, a vattacukrot.

A vattacukorral már az 1400-as évek Itáliájában is kísérleteztek a cukrászok. Ám akkor ehhez még rengeteg cukorra és annál is több munkára volt szükség, így ez a leggazdagabbak kiváltságának számított. Akkoriban egy villával, temérdek sok energiabefektetéssel és cseppet sem kevés cukorral tudtak kezdetleges vattacukrot gyártani.

Morrison és Wharton 1897-ben készítették el az első vattacukorgyártó géppel, ám a nagy sikerre még hét évig, az 1904-es, St. Louis-i világkiállításig kellett várniuk. Akkor viszont nagyot kaszáltak. A Fairy Floss (tündérpehely) néven kínált édességet 25 centért árulták – a pénzromlással együtt ez ma nagyjából 6 dollárnak felel meg. Nem kevés. Ennek ellenére 68 655 dobozzal adtak el belőle, amivel 17 163 dollárt kerestek. Igen, ez mai áron nagyjából 400 ezer dollárt.

Ugye tudjuk, hogy a vattacukor nagyrészt levegővel hígított olvadt cukor. Nos akkoriban 4 centért adtak fél kiló cukrot, így kis fejszámolással rájöhetünk, ez bizony egész jó biznisz volt.

És akkor csak ezután jön emlegetett fogorvosunk, akinek a kiváló találmány után elég dolga akadt a szuvasodásnak indult fogakkal. Ami ugye ismét nem egy elhanyagolható profitot hozhatott.

Címkék: Tudtad-e?
https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/60925/pics/lead_800x600.jpg
Tudtad-e?
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?