Blogolj!

7 jel, amiről felismered az igazi szerelmet

Nem vagy biztos benne, hogy tökéletes a párkapcsolatod? Eláruljuk, honnan ismered fel a valódi szerelmet, és abban is segítünk, hogy a helyes irányba kormányozd a szenvedély vitorláját.

A felhőtlen párkapcsolathoz nélkülözhetetlen az önismeret, önmagad elfogása, az önbizalom. Persze mindkét fél részéről. Egy nő és egy férfi harmóniája – hiszen nem másról értekezünk – akkor lesz patent, ha a legjobbat hozzák ki egymásból. Most segítünk felismerni, mi az a 7 jel, melyről felismered az igazi szerelmet, egyúttal tippeket adunk ahhoz, hogy a helyes irányba kormányozd a szenvedély vitorláját. Hiszen a boldogság Neked, Nektek is jár!

1. jel

A kapcsolat két emberről szól, egy nőről és egy férfiról, nemcsak a társadról vagy rólad. Együtt vagytok egy egység, kerek egész. Felejtsd el az én úgy gondolom, azt akarom kezdetű mondatokat, helyette léptesd életbe az úgy véljük, azt szeretnénk szemléletet.

2. jel

Az őszinteség az alap. Ha valóban szeretitek egymást, mindent megosztotok a másikkal, semmit sem rejtegettek el a társatok elől. Titkolózni tilos.

3. jel

Erősítitek egymás önbizalmát. A bírálatok, a lenéző megjegyzések helyett dicséritek, babusgatjátok a másikat, jó hatással vagytok egymásra, elfogadjátok a másik hobbiját, kedvenc időtöltését. De még a rigolyáit is. Jó hatással vagytok egymásra.

4. jel

Olyannak szereted a párodat, amilyen, és ő is a saját valódban imád téged. Félreteszitek a játszmákat, a megjátszást, mindig önmagatokat adjátok, értékelitek és tisztelitek a másik személyiségét.

5. jel

Képesek vagytok megbocsátani a másiknak, bármivel is sértett, bántott meg benneteket. A valódi megbocsátás nem a gyengeség, hanem éppen az erő jele, az igaz szerelem bizonyítéka.

6. jel

Azonosak az értékeitek, hasonlóan gondolkoztok a világról, a pénzről, a munkáról, az erkölcsről, a családról. A lelki értékek legalább annyira fontosak, mint az anyagi világ. A harmonikus párkapcsolatot a legkönnyebben az eltérő alapelvek, értékek és világkép ássák alá.

7. jel

Ha biztonságban érzed magad a párod, a lelki társad mellett, akkor hazataláltál, ráleltél az igazira. Vigyázzatok együtt a valódi szerelemre!

https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/56884/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?