Blogolj!

Újabb világraszóló esküvő készül

Ismét egy álommal lettek szegényebbek az eladósorban lévő lányok milliói világszerte. Úgy tűnik, elkelt a földkerekség egyik legjobb partijának számító angol herceg. A hoppon maradt hölgyek számára sovány vigasz, hogy a szíve választottjából királynő valószínűleg soha nem lesz, hiszen Harry már a hatodik helyre csúszott vissza a trónöröklési rangsorban…

Igazi romantika: örök szerelem első látásra

Harry herceg már akkor tudta, hogy Meghan Markle lesz az igazi, amikor első ízben találkozott vele. Ezt maga a vőlegénnyé előlépett herceg mesélte el, amikor az eljegyzés bejelentése után nem sokkal megjelent a sajtó képviselői előtt amerikai menyasszonyával.

Harry és menyasszonya hétfő délután kisétált a herceg londoni rezidenciája, a Kensington-palota - a házaspár majdani közös otthona - elé, és a fotósok előtt pózolva válaszolt néhány kérdésre is.

Mikortól tudta, hogy Meghan lesz az igazi?

- hangzott az egyik kérdés, Harry pedig habozás nélkül úgy felelt, hogy

a legelső találkozásunk pillanatában

Az eljegyzés hírét egyébként hétfőn jelentette be hivatalosan Harry édesapja, Károly brit trónörökös. 

A walesi herceg londoni hivatala, a Clarence House által közzétett nyilatkozat szerint a 33 éves Harry és a 36 esztendős Meghan Markle esküvője 2018 tavaszán lesz. A közlemény szerint a pontos dátumot az udvar "megfelelő időpontban" ismerteti majd.

Oly romantikus: a herceg maga tervezte az eljegyzési gyűrűt

Meghan Markle megmutatta a kameráknak eljegyzési gyűrűjét is. A Kensington-palota hivatalos tájékoztatása szerint a három gyémánttal ékesített aranygyűrűt Harry személyesen tervezte. A gyémántok közül kettő a herceg néhai édesanyjáé, az 1997-ben autóbalesetben elhunyt Diana hercegnőé volt. A harmadik, legnagyobb gyémánt Botswanából származik, ahol Harry sokszor megfordult jótékonysági tevékenysége során, és ahová a pár együtt is ellátogatott.

A gyűrűt a patinás Cleave and Company ékszerészet készítette el. A cég régóta ügyfelei között tudhatja a brit királyi családot.

Harry herceg nem szereti a médiát

A sajtónak valószínűleg jó ideig be kell érnie Harry és menyasszonya hétfői rövid nyilvános megjelenésével, a herceg ugyanis nem csinál titkot abból, hogy nem viseli jól a szerettei iránti rendkívüli médiaérdeklődést.

Kapcsolatuk alig néhány hónapja tartott, amikor tavaly novemberben Harry példátlanul indulatos közleményben szólította fel a médiát arra, hogy ne zaklassa barátnőjét.

A Kensington-palota által éppen egy éve közzétett, súlyosan elmarasztaló felhívás szerint - amely egyben a herceg és az amerikai színésznő románcáról akkor már hetek óta keringő sajtópletykák első hivatalos megerősítése volt - az édesanyja részéről afroamerikai gyökerű Meghan Markle "sértegetések és zaklatások" célpontjává vált, a róla szóló hírek kommentárjaiból nem hiányoztak a rasszista felhangok sem, egyes közösségi médiafelületeken pedig nyíltan szexista és rasszista támadások érték.

A herceg sajtókapcsolati igazgatója által jegyzett tavalyi kommüniké szerint újságírók és fotósok megpróbáltak illegálisan bejutni Meghan Markle házába is, és emiatt gyakran a rendőrséget is ki kellett hívni.

Harry a közleményben kifejezte azt a reményét, hogy a sajtó azon munkatársai, akik "ezt a sztorit hajszolják", megállnak egy pillanatra és elgondolkodnak, mielőtt "nagyobb baj történik".

Meghan Markle mindazonáltal sikeres színésznőként már hozzászokhatott a folyamatos sajtóérdeklődéshez. A Los Angeles-i születésű hercegi menyasszony - aki évekig Kanadában élt - szerepelt olyan hollywoodi kasszasikerekben, mint a Get Him to the Greek és a Horrible Bosses című vígjátékok, vagy a Remember Me című romantikus dráma. Emellett az egyik főszereplője a Suits című, 2011 óta futó amerikai tévésorozatnak, amelyből azonban a jelenlegi évad után egybehangzó sajtóhírek szerint távozik.

Találgatások a hercegi esküvőről – természetesen fogadni is lehet rá

A londoni fogadóirodák már az esküvő helyére és idejére kínálnak játéklehetőséget. A Betfair hálózat például abból a feltételezésből indul ki, hogy az ifjú pár megvárja Harry bátyja, Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegnő harmadik gyermekének világra jöttét. A Kensington-palota nemrégiben jelentette be, hogy Vilmosék áprilisra várják a gyermek érkezését.

A Betfair ennek alapján májust tartja a legvalószínűbb esküvői időpontnak, és erre a lehetőségre meglehetősen alacsony nyereményt kínáló 2/5-ös esélyt írt ki.

A legesélyesebb helyszín a hálózat szerint az ősi londoni koronázótemplom, a Westminster apátság. A Betfair erre a lehetőségre mindössze 1/12-es - vagyis minimális nyereményeséllyel kecsegtető - kiírással kínált fogadást az eljegyzés hétfői bejelentése után.

A cég kisebb valószínűséggel, és így jóval nagyobb, 2/1-es, illetve 5/1-es kiírással kínálta hétfőn a London nyugati határában fekvő windsori kastélyt, a királyi család legnagyobb angliai rezidenciáját, illetve a londoni Szent Pál székesegyházat.

https://szinesvilag.blogstar.hu/./pages/szinesvilag/contents/blog/45323/pics/lead_800x600.jpeg
anglia,harry herceg,hercegi esküvő,szerelem,színes világ
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?